A TÖBBI KEGYELEM
Pilinszky János est
„Latrokként, tér és idő keresztjére vagyunk mi verve emberek”
(Simone Weil)
Jegyzetek:
Pilinszky János lírája a XX. sz.
azon művészeti vonulatához sorolható, amely nem a kollektív emberi érzéseket
igyekezett megfogalmazni, hanem az egyén lelki, lelkiismereti problémáit járta
körül. Eszmevilágát, költői módszerét mély humanizmus, fegyelem,
hangulatteremtő erő, szűkszavúság és pontosság jellemezte.
Pilinszky magánya (szövegek):
„Különítélet minden éjjel, magányos exhumáció.
Kiemelek egy ismeretlent a semmiből és eleresztem.
———
Még ki lehet nyitni,
Még be lehet zárni.
———
Az újszülöttek lucskos és a haldoklók tűznehéz ingét viseltem;
most fölvezetnek.
Ez is beletartozik ámulatomba és a döbbenetembe.
———
Az eltaposott fűben olvasok, csupa félelem és csupa alázat vagyok.
Most elviselhető,
Most másra gondolok,
Most semmi sincs,
Most én vagyok.
Most minden van,
Most tűrhetetlen,
Most pedig, most egyedül, végképp egyedül csak te meg én.
————
A kegyelem és az öröm együtt ért.
Szög és olaj lehetne címerem.
Nekünk magunknak muszáj végül is a présbe kényszerülnünk befejeznünk a
mondatot.
Kit fölvezetnek, nem tudom
Kik fölvezetnek, nem tudom
Vágóhíd vagy vesztőhely
S a zuhanás, a félreérthetetlen, s a csönd utána, nem tudom.
———
A hó, a téli hó, talán száműzött engem, Isten hallgatása.
———
Hol járunk már az éden fáitól, meghasadnak az evidenciák.
———
Akárhonnan érkezhet mondat, akárhonnan.
———
Időtlen gyásszá csupaszodtál.
S ő harmadnap föltámadott.”
• A szenvedés drámaisága,
A megfeszített végtelen magánya,
- az ember kizártsága világból,
- az ember elidegenedése
önmagától és a világtól,
- az ember elveszettsége a
világban,
- az ember vergődése ég és föld
között.
„Mert elhagyatnak akkor mindenek”
• Pilinszky Jánost erőteljesen foglalkoztatta a jóság és a bűn
küzdelme az emberi lélekben.
„A szeretetről tudnunk kell, hogy nem lelkiállapot, hanem irányulás,
különben már a szerencsétlenség első pillanatában elveszítjük” (Simone
Weil)
———
• Apokrif című talányos verse a
világomlás időszakában élő ember szava. Végítélet- látomásában nem tobzódnak
olyan borzalmak, mint a bibliai előképben s valahogy mégis borzongatóbb a
versből áradó kietlenség és egyetemes reménytelenség, hisz nem áll mögötte a
feltámadásnak és a jók megdicsőülésének biztató ígérete.
...„A felületen egyre sokasodó esetlegességek, zavar és tanácstalanság,
mind lazább szövetek, foszlékonyabb matériák, kiszolgáltatottabb lények és
tárgyak, de mint egy láthatatlan teremtés egyre átfogóbb és egyre lemondóbb
gesztusában, aminek nem lehet ellenállni.
Rendkívüli szempár fürkészi itt önmagát, a világot és bennünket.
Egyszerre könyörtelen a tekintete és gyengéd, személytelen és személyes,
tartózkodó és szégyentelen, mint a segítség. A felebarát pillantása ez, és az
angyalé –
hogy angyal volt, aki hátunk mögött valamikor a kaput bezárta” (Pilinszky
János)
Műsortükör:
Zene J. S. Bach : II. d-mol partita
(részletek), előadja Kosztin Szabó Éva
Stigma
Magamhoz
Gyász
Harbach 1944
Késő kegyelem
Kihűlt világ
Panasz
Zene
Apokrif
Zene
Introitusz
Harmadnapon
Egyenes
labirintus
Milyen felemás
Majd elnézem
Van Gogh imája
Mi és a
virágok
Sztavrogin
elköszön
Végkifejelet
A többi
kegyelem
Előadás: 2002. május 30-án a
Tibor Ernő Galériában
Sajtóvisszhang: A sajtó nem mutatott érdeklődést sem
Pilinszky János költészete sem az előadóest iránt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése