élektra-oresztész: Szemelvények és képek A mi színházunk című könyvünkből (17. rész )

Bemutató, közönség, epilógus

A bemutatóra a több mint fél éves próbafolyamat után 1974 márciusának végén került sor. Ezt megelőzően a Fáklya című napilapban megjelent egy rövidhír.

•Bemutató a municipiumi kultúrházban

Vasárnap, március 31-én 19 órai kezdettel a municipiumi kultúrház magyar nyelvű színjátszó csoportja bemutatja Bertolt

Brecht: A szecsuáni jó ember – példázat két részben – című művét. Műkedvelő színpadra alkalmazta Schneider Antal tanár, rendezte Gáll Ernő, a nagyváradi Állami Színház magyar tagozatának színművésze.

A bemutatót telt házzal játszottuk. A nézők közelsége lehetőséget adott arra, hogy szemügyre vegyük a közönség összetételét. Ott ült az egyetlen magyar középiskola néhány tanára és diákjai. Továbbá ott ült az iskolát felügyelő magyar nemzetiségű, szekuritáté őrnagy is, aki bizonyára nagyon kedvelte a epikus drámát és Brechtet. Jelen volt egy elvtársnő a megyei kultúr-osztálytól és egy színész. Viszont a sajtó részéről senki. Ez már az új idők jele volt, amit akkor hamarjában nem is tudtunk mire vélni, s csak később értettük meg, hogy a darabot s az előadást nem volt tanácsos népszerűsíteni. Az előző előadásainkkal ellentétben a helyi sajtóban erről az előadásról mindössze két rövid hír jelent meg, a fenti és az itt következő.

•A municipiumi kultúrházban

Ma este újból előadják Brecht A szecsuáni jólélek című darabját, amelyet a munizipiumi kultúrház amatőr színjátszói vittek színre, Gáll Ernő, az Állami színház tagja vezetésével, Németh Katalinnal a főszerepben. Az előadás este 7 órakor kezdődik a municipiumi kultúrházban.

A Megéneklünk Románia Fesztiválra készülődő váradi kultúrális életben már két ilyen hír is nagy szó volt. Még abban az évben a Bukarestben megjelenő Művelődés című havi lap Sz. Kovács István tollából közölt egy részletes beszámolót az előadásról. Ennyi volt az előadás sajtóvisszhangja.

Bemutató a Nagyváradi Municípiumi Művelődési Házban

Március végén mutatta be nagy sikerrel a Nagyváradi Municípiumi Művelődési Ház amatőr művészegyüttese Bertold Brecht A szecsuáni jó ember című kétrészes példázatát. Amatőr színpadra alkalmazta Schneider Antal, rendezte Gáll Ernő.

Mielőtt szólnánk az előadásról, néhány sorban ismertetjük az együttes eddigi eredményeit. 1968-ban részt vett a Műkedvelők I.L. Caragiale Országos Színjátszó Fesztiválján és ezüstérmes lett. 1968-ban Albert Maltz A próba című művével, 1972-ben Szophoklész Elektrájával nyerték el a második helyezést. A próba női főszerepének alakításáért Németh Katalin elnyerte a női alakítás díját. A próbát Gáll Ernő, az Elektrát Schneider Antal rendezte…

E rövid „életrajz” után újabb sikeres előadásukról is csak elismerő hangon lehet írni. Már az Elektra tévéfelvételének alkalmával bejelentették (húszperces adást sugároztak az előadásról), hogy legközelebbi bemutatójuk A szecsuáni jó ember lesz.

Abból az elgondolásból indultak ki, hogy ez a darab lehetőséget ad nagy létszámú szereplő felsorakoztatására. Amolyan istenkísértés is ez egyben – ahogyan Gáll Ernő rendező mondotta -, mert hivatásos színházaknak sem könnyű feladat egy Brecht darab bemutatása. Persze, változásokat eszközöltek. Új kifejezési formát kellett találni, át kellett alakítani a művet amatőr színpadra, egy stúdió-körszínpadra, mely a nézőtér közepén helyezkedett el, felhasználva az előcsarnokot is a jelenetek indítására. Prológust írtak hozzá, amely tartalmilag jól beleilleszkedett az egységes előadásba, kikiáltót iktattak be, aki bejelentette a jelenetek sorrendjét, és kemény maszkot használtak a szereplők, kivéve Sen Té-t. Zenebetéteket komponáltak gitárra, és dobütésekkel választották el egymástól a jeleneteket. Stilizált mozgás, fehér trikó, farmernadrág, minimális díszlet és kellék tette az előadást nagysikerű produkcióvá.

Nincs szándékunkban színikritikát írni az előadásról, de néhány szóban méltatni kell valamennyi szereplő odaadó munkáját. Nem kis dolog ugyanis, hogy a munkás fiatalokból, diákokból, értelmiségiekből verbuválódott együttes olyan lehetőséget talál, hogy a három műszakban is dolgozó, iskolába járó tagjainak megfelelő próbaidőt és lehetőséget biztosított. Külön dicséretes az a fegyelem, amely egy ilyen nagy létszámú csoport jó munkájához elengedhetetlen. Nem könnyű feladat, még hivatásos művészeknek sem a néhány méterre ülő néző előtt, mellett játszani, mondani a szöveget, átélni a jeleneteket. Mindez nagyszerűen sikerült ennek az együttesnek a bemutató estéjén, amelyet a zsúfolásig megtelt nézőtér közönsége hosszas vastapssal jutalmazott. Végig feszült figyelemmel követte az előadást a közönség, és igen hamar megszokta és „elfogadta” a kissé rendhagyó színpadi formát is …

Az emlékezetes est szereplői a színpadra lépés sorrendjében a következők voltak: Csehik Szentmiklóssy József, Kovács István, Hunyadi László, Hájek Ferenc (kettős szerepben), Németh Katalin (kettős szerepben), Pásztai Annamária (kettős szerepben), Bényei Antal, Nagy Magdolna, Valkay Róbert, Nosz Anna, Bartalis Antal, Bartalis László, Almássy Gyöngyvér, Garay István, Tóth Márta, Kovács Károly. A songokat szerezte és gitáron előadta Jancsó Sándor, dobon játszott Mirişan Radu. Súgó Ghingácz Ilona volt.

Külön köszönet és dicséret illeti a Művelődési Ház vezetőségét és irányítóját, Cuibuş Ioan igazgatót és Dumbrava Constanta művészeti irányítót, akik minden segítséget megadtak, hogy e szép sikert elérje ez az együttes. Minden bizonnyal hallunk még róla! Sikert a továbbiakban is.

Sz. Kovács István

A darabot három alkalommal játszottuk, mindhárom alkalommal telt házzal. Akkor fel sem merült bennünk, hogy az előadás végén elmondott EPILOGUS nemcsak az előadásé, hanem egyben ennek a színjátszó együttesnek is az utóhangja. Pedig gondolhattuk volna, hogy a „szervek” nem szívesen hallgatják az ilyen szöveget:

„Tisztel közönség, csak semmi harag,

Tudjuk nem jól végződik a darab.

Arany legendát terveztünk, derűset,

S mire megírtuk, a vég keserű lett.

...

Mindazonáltal számítunk önökre,

Hogy figyelmüket művünk lekötötte.

Mert nem titkolhatjuk önök előtt:

Ha nem dicsérnek minket itt a csőd.

Tán félelemből oly üres az elménk.

Megesik az. Megoldást merre lelnénk?

Aranyért sem találtunk ideát.

Más főhősünk legyen? Vagy más világ?

Más istenek? Vagy jobb ha nincsenek,

Nem játék ez , agyunk már szétreped.

E kínos ügyből egy ösvény vezet ki:

Önöknek kell a megoldást keresni.

Tűnődjenek, jó emberünk miképpen

Juthat jó sorsra itt e földi téren.

Tisztelt közönség, kulcsot te találj,

Mert kell jó végnek lenni, kell, muszáj!”

Együttesünk a bemutató után

Nos, ha nem is más istenek, de a kultúrháznak nem sokkal később más igazgatója lett. Az addigit leváltották és egy vidéki iskolában kapott állást. Az új főnök, a román nemzeti vonalat és a kommunista párt eszmeiségét képviselő ős műkedvelő volt, aki előzőleg trikolóros, vörös lobogós hazafias versösszeállításokkal méltatta a pártfőtitkárt és a „szocializmus építésében elért nagyszerű eredményeket”. Egy nap megkérdezte, mi a tervünk a továbbiakban? Nem akarunk román nyelven is játszani? Udvariasan kifejtettük, hogy mi nem beszéljük a román nyelvet olyan szinten, hogy az megfeleljen a színpadi követelményeknek. Tervünk: szeretnénk legközelebb G. B. Shaw: Szent Johanna című darabját színre vinni. Hogy ismerte a darabot? Aligha. Tény, hogy a válasszal nem késett, és kijelentette, hogy amíg ő a kultúrház igazgatója ilyen darabot ott nem fogunk játszani. Erre mondtuk neki, hogy Mi műkedvelők vagyunk és csak azt játsszuk, ami kedvünkre van, azt nem, amit nekünk előírnak. Ezzel véget is ért a Nagyvárad Municipiumi Művelődési Ház magyar színjátszó együttesének története. Utánunk és azóta sem jött más, aki folytatta volna az általunk megkezdett művészi munkát.

Ezt a fejezetet semmivel sem lehetne találóbban zárni, mint Sen Te szavaival.