Szereptanulmány, jegyzetek, idézetek
E kötet társszerzője, a Sen Te
szerepét alakító Németh Kati, mindmáig megőrizte a példányát és abban az egyes
jelenetekhez írt jegyzeteit. Úgy véljük ezek a felkészülés során írt jegyzetek
hűen tükrözik azt a tudatos munkát, ami az előadásainkat megelőzte. Az egykori
„szereptanulmányt” az idézett források pontos feltüntetésével közöljük.
*
Jászai Mari naplójában a színészi
játék tudatosságáról írt jegyzetek számos vonatkozásban egyeznek Diderotnak a
Színészparadoxon című tanulmányában leírt gondolatokkatl Úgy véljük, mindkettőt
iránytűnek lehet tekinteni a színész
szerepre való felkészülésében. „Mielőtt
a színpadon felhangzana a szöveg, a
színész számtalanszor ellenőrizte
önmagát, s abban a pillanatban is önmagát figyeli, amikor a nézőt a leginkább
megrendíti; mert legfőbb képessége éppen nem az,
hogy mélyen érez, mint általában hinni szokás, hanem az, hogy aggályos gonddal,
megtévesztő hűséggel mímeli az érzés minden külső jegyét. A fájdalom hangjait,
úgy, ahogy füle lekottázta. A kétségbeesés gesztusait, úgy ahogy emlékezetében
rögzítette. ... Előre tudja, mikor veszi majd elő a zsebkendőjét, s fakad
könnyekre; ennél a szónál, ennél a szótagnál, sem
előbb, sem később. Hangja megreked, szava fennakad, elfullad, akadozva szól,
tagjai reszketnek, térdei rogyadoznak, elalél, tombol – nos, mindez merő
színlelés, betanult lecke, érzelmes fintor, mesteri utánzata a valónak; a színész betéve tudja, mert megtanulta, s világos öntudattal
adja elő, amikor színpadra lép; s önmaga, a drámaíró és a
néző szerencséjére a játék nem a lelkét meríti ki – az szabad! - , hanem a
testét, mint bármely erőkifejtés.”(Diderot 1966.19).
*
A fenti szöveg elsősorban a
színészi játékra vonatkozik, de nem szól arról az intellektuális munkáról, amit a színésznek a darabbal és abban a saját
szerepével kell végeznie. Erről Brecht
elméleti munkáiból oldalakat idézhetnénk. Így elmélkedhetnénk arról is, amiről A színész művészete című írásában szól: „A színész művészetét általában nem
tanítják könyvből, még kevésbé a néző művészetét, hiszen arról még az sem
ismeretes, hogy létezik. ... Aki színiiskoláinkat látogatja, azt tapasztalja,
nem kívánnak sokat ahhoz, hogy színész lehessen valakiből”. (Brecht 1969,
190)
A drámai szöveg elemzéséről, egy szerep felépítésének
vázlatáról mi sem hallottunk „színiiskolás korunkban”. Az itt következő „Szereptanulmányt” Brecht munkáit szem
előtt tartva írta a főszereplő, aki ehhez az íráshoz Sen Te egész személyiségét uraló brechti
mondatot választott mottóul. Ez így szól: „Iszonyú
a kísértés a jóra”. Mindezt követik azok a darabhoz és a szerephez írt
megjegyzések, emlékeztető szavak,
amelyeket a brechti írásokból a
felkészülés során leszűrt. Az előjátékra
és az egyes színekre lebontva, ezt a
vázlatot mutatjuk be, az eredeti írásformát, az aláhúzásokat is megőrizve. De a
mozgásokra, gesztusokra, hangsúlyokra, érzelmi megnyilvánulásokra is utaló,
sorok közti megjegyzéseket és
emlékeztető szavakat mellőzük.
ELŐJÁTÉK
Elidegenítés – illúzió
ábrázolás a. élni is
}elidegenítés
} a mondott
szöveget
megjelenítés b. értelmezni is
1. belülről ábrázolni a
játszott figurát.
2. összefoglaló képet,
véleményt mondani róla.
- elidegeníteni anélkül, hogy lemondanánk az érzelmekről
- beleélni, anélkül, hogy belefeledkeznénk.
Intellektuális erő + szenvedély +
líra + kemény konokság
-
a látszólag passzív színészi állapot az átlagosnál
jóval nagyobb aktivitást követel
-
nem egyszerűen érzelmileg kell tapadni a szerephez,
azonosulni a hőssel;
nem az átélés a végcél, hanem a demonstrálás –
-
általánosság, - azonosság, - elidegenedés
Tökéletesen egybesűríti a jót
akaró rosszat cselekvés és a rosszal szakadatlanul birkózó jót akarás
tragikusan együtt élő különbözőségét.
Szomorútekintetű Sen Te ő, akit
jóságra nem jó emberek neveltek, de kocsmatöltelékek, elesettek, akik
tönkretett és tönkrement életük fájdalmát akarták az ő ágyában éjszakára
elfelejteni.
ELSŐ SZÍN
Sen Te abszolutista, mintha azt
mondaná, hogy csak az lehet jó társadalom, ahol nem kell nézni már, hogy kire
pazarolom a jóságomat.
Számára a jóság szinte
fiziológiai indíték, nem tud nélküle élni, s Brecht az irónia és a mérhetetlen
rokonszenv fényeit váltogatja, úgy is láttatja, mint akit vére hajt erre a „káros szenvedélyre”. Sen Te a maga naiv, spontán módján követi ezt a
morális abszolutizmust.
Sen Te megriad környezete
embertelenségétől.
„Meg van a színésznek engedve, hogy csodálkozó magatartást öltsön a
darab mozgatóelemeivel szemben, de figurájával szemben is (amelyet játszania
kell) ölthet ilyet, sőt, szavakkal szemben is, amelyeket mondania kell. Amit
rábíztak, csodálkozva mutatja be. Mintegy önmagának ellentmondva beszél”.
(Brecht 1969.194)
MÁSODIK SZÍN
Sen Te
Egy ember, aki kettő <
Sui Ta
Az utcalány megpróbál jó
emberként élni, de pillanatok alatt kiderül, hogy az egyéni jó szándék keveset
ér a megromlott világgal szemben, és Sen Te csak akkor tud jó is lenni,
ha álruhát öltve saját nagybátyjaként vállalja mindazokat a rossz cselekedeteket,
amelyek nem illenek ugyan a jólélek Sen Te, de amelyek végrehajtása nélkül
tönkremenne a bolt, és Sen Te azután már , ha akarna se lehetne jólélek. Mert a
körülmények nem engedik, hogy csak jók vagy rosszak legyünk – embernek kell
lenni - .
Sen Te és Sui Ta egymás
ellentétei?
Sen Te és Sui Ta ugyanaz az ember!
Sui Ta tulajdonképpen nem
gonosz és nem könyörtelen. Ő a megtestesült realitás. Egy adott történelmi
társadalmi helyzet realitása. Az a realitás, amelyik világosan átlátja a szituációt, és hideg fejjel
felméri, hogy Sen Te jósága milyen tragédiát rejt magában. S mert mindent
világosan lát, s mert segíteni akar: rendet teremt. A maga módján. Az adott
történelmi helyzet legcélravezetőbb eszközeivel.
Sui Ta, a megtestesült realitás
HARMADIK SZÍN
A fiatal lány most szökött meg a
gondok és a gyötrelmek helyéről, a trafikból.
Soványka, majdnem véznácska
teremtés, valahogy olyan, aki nagyon tud fázni, és akinek soha nem volt igai
bundája.
Szomorkás arcú lány, kevés
boldogságú. És talán most igazán szép, életében először.
„A színész figurája azáltal keletkezik, hogy más figurákkal lép
kapcsolatba.” (Brecht 1969. 195)
NEGYEDIK SZÍN
Ő a szerelmes Sen Te, aki
gondolkodás nélkül áldoz fel mindent szerelméért.
Nagy boldogságát meg akarja
osztani mindenkivel
- az ember vagy önmagát
szereti, vagy másokat – ha az utóbbit választja, számoljon azzal, hogy
belehal. Sen Te ezt a lehetőséget próbálja meg, de megpróbál élni is – ezért
keveredik a „rosszaság hálójába” ez a társadalmi kálvária nyomorítja meg –
- „tragikus okság”
Sen Te mindenkit akar
szeretni.
Sen Te vak, mert csak szeretni
akar, s vak szeretetében talál emberi kielégülést. Még szerelmét is ez az
elementáris, mérlegelés nélküli – szabad – szenvedély vezeti.
A lányt éhhalálba taszítná
tulajdon jósága –annyira kihasználja mindenki -, ha közben „nagybátyja” képében
egy embernyúzó dohánykirály szerepét is el nem játszaná. A gonosz világban a
jóság legfeljebb úgy érhet célt, ha magára ölti a gonoszság álarcát.
- számonkérni a tehetetlen
istenektől, miért nem teremtenek jobb világot a jó emberek számára,
miért nem támogatják a jókat „ágyukkal és tankokkal” s egyáltalán : „Miért
tűrik a türelmet?”
„Az író nézetei közül nem találja a színész mindet sarkalatosnak, csak
azokat, amelyek az író nézeteit árulják el a valóság világában. Ezeket az
érdekeket kell a színésznek kiolvasnia a darab mozgatóelemeiből”. (Brecht
1969. 193).
ÖTÖDIK SZÍN
Szent együgyűséggel mindig a jóra
törekedni...
Számára csak gyötrődést,
szenvedést, szerelmétől való eltávolodást hoz a jóság minden körülmények
közötti vállalása...
Az isteneknek szállást adó és
általuk „megáldott” Sen Te folyamatosan lényével ellentétes tettekre
kényszerül, még azzal szemben is, akihez érzelmileg kötődik, de akiben
ugyancsak csalódnia kell, mert: „Az enyelgés
fojtogatásba fordul,
Sikoly hasít a lágy szerelmi
szóba.
Sen Tét a szerelme is átveri
HATODIK SZÍN
Sen Te minden mozdulatában,
szemvillanásában érezzük, miképp küzd saját eszével, mert tudja, hogy
jóakaratával magát dönti romlásba. Kézmozdulataiban, ideges szemvillanásaiban, ahogy
a váratlan zajokra, hangokra, veszedelemre kész tigristekintettel rezdül meg,
utcalánymúltjának emlékei kísértenek.
„A jellemeket valódi ellentmondásaikkal bemutatni. A jellemeket, a
körülmények és az események fejlődést
mint folyamatosat (ugrásszerűt) bemutatni.” (Brecht 1969.472).
HETEDIK SZÍN
Amikor a kezét hasára szorítja és
tudja, reméli, hiszi, hogy fia születik. Nem is születik, már
megszületett.
Képzeletbeli kisfia kezét fogva a
mondókára ütemezve himbálózik-ringatózik,
sétálnak, nevetnek, beszélgetnek.
Aztán futnak.
Futnak rémülten, zakatoló
szívvel, rendőr elől, mindenki elől, aki megzavarhatná boldogságukat.
Sen Te önfeláldozó közösségi
tartásával szemben a maguk önös érdekeit állítják, egymásra acsarkodnak
összefogás helyett.
Amikor Sen Tében – Sui Taként
felébred az önös érdek, hogy születendő gyermekének mások rovására biztosítsa a
jólétet, ellene fordulnak: gyilkossággal vádolják.
Sui Ta hideg, józan fejjel
számítja ki a korlátlan jóság még elkerülhető tragédiáit. Ő mindenkit
segíteni akaró, és a mindenkit saját céljai alá rendelő.
Az egyes figurák brechti
rajzolatában felismerhető az önzés, a keserűség, és a kegyetlenség.
NYOLCADIK SZÍN
Sen Te Sui
Ta
- a nyomort akarta enyhíteni, - szolgálatába állítja
a nyomort és pénzt sajtól belőle,
- az érzelmeire bízza magát, - az érdekeire ügyel,
- menteni akarja az
embereket, -
eszközként használja őket,
- mindent feláldozna, hogy
szerelme, - hajcsárt farag
belőle, s ha érdekei úgy
Jang Szun újra repüljön. kívánják kiárusítja, mint minden mást, ami eladható.
KILENCEDIK SZÍN
Sen Te és Sui Ta torz
egységének születési folyamata: Sui Ta kezdetben még csak olykor-olykor
jelenik meg. A humanista törekvés még életerős. Aztán egyre gyakrabban jön,
végül teljesen átveszi az irányítást.
- az embernek ( a kapitalizmusban)
gonosszá kell válnia, hogy jót tehessen, Sui Ta gyárat épít, terjeszkedik,
egyre jobban tobzódik üzleti spekulációiban.
- mint Sui Ta, a hanyag és
üzletember-gőgösségű tartás, a szemet rejtő sötét szemüveg, a homlokot fedő
puha kalap, a megrezdülő és árulkodó kezek idegességét elkendőző zsebek,
a szándékoltan fölényes beszédmód mögül minduntalan előbukik az
önmagával viaskodó, huncut utcalány, aki élvezi is a játékot, hogy ő most
más ember, ő most itt mindenkit félrevezet, s ha kell igenis tud zűrzavaros
életében rendet teremteni.
TIZEDIK SZÍN
Sen Te csak a végén érti meg igazán, hogy mennyire
nincs itt minden rendben, s ha jó akar
maradni, ha ember akar lenni, akkor meg kell változtatnia a világot. Ha kell a
nagybácsi segítségével, rossz cselekedetek segítségével, mert véget ért Sen Te
számára felhőtlen csodálkozásainak kora, amikor azt hitte, hogy a jók igazságos
harca mindig szép és győzedelmes. Most már csak emberi módon akar hadakozni
az istenek megmerevedő, önelégült világa ellen.
Sen Tet magára hagyják az Istenek
A jóság megvalósíthatatlan - mondja
Brecht, de azért fenn kell tartani, őrizni, megkísérelni megvalósítását
– a világ ugyanis csak úgy mehet előre, ha
a lehetetlent próbálják meg a vállalkozók. Mert ezekben a
megvalósíthatatlan követelményekben az emberiség jövője is el van rejtve:
valakinek ezeket is vállalnia kell,
önfeláldozásával is, mert csak így szabadulhat fel az ember.
A Fény Fiai mosolyogva
eltávolodnak, Sen Te pedig tehetetlenül áll, magára maradtan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése