Élektra-Oresztész

Élektra-Oresztész
a plakát

2010. szeptember 28., kedd

2010. szeptember 16., csütörtök

Szöveg a képhez

1968-ban a Próba előadásán

2010. szeptember 15., szerda

2010. május 28., péntek

A Vigyázó kövek című könyvem képanyaga (43.)


A Vigyázó kövek című könyvem képanyaga (42.)


A Vigyázó kövek című könyvem képanyaga (41.)


A Vigyázó kövek című könyvem képanyaga (40.)

A könyv hátsó borítójának képei a váradi vár nyugati és északi kapujáról készültek

A Vigyázó kövek című könyvem képanyaga (39.)


 Egy érdekes díszítésű épület a hajdani Körös utcán: Az indiános ház

2010. május 27., csütörtök

A Vigyázó kövek című könyvem képanyaga (38.)


A Rhédey kápolna belső tere 1992-ben

A Vigyázó kövek című könyvem képanyaga (36.)


Bíró Rozália, Tempfli József, Somogyi Imre, Németh Katalin, Meleg Vilmos a kápolnaavatáson

A Vigyázó kövek című könyvem képanyaga (35.)


Tempfli József megyés püspök,  tiszteletbeli elnökünk a kápolnaavatáson

A Vigyázó kövek című könyvem képanyaga (34.)


S. Németh Katalin a  műemlékvédelem sikerét méltatta

A Vigyázó kövek című könyvem képanyaga (33.)

Bíró Rozália, alpolgármester méltóvá lett a nagy elődökhöz

2010. május 26., szerda

A Vigyázó kövek című könyvem képanyaga (32.)

Az eltolt fedőlapú  szarkofág 1992-ben.

2010. május 25., kedd

A Vigyázó kövek című könyvem képanyaga (31.)


Ferenczy István alkotása 1945 előtt

A Vigyázó kövek című könyvem képanyaga (30.)


A Rhédey kápolna freskói 1992-ben

A Vigyázó kövek című könyvem képanyaga (29.)

Rhédey Ferenc váradi várkapitány síremlékének fedőlapja 1990-ben.
„1607. május 7-én Rhédey Ferenc  kapja meg Rákoczi Zsigmond fejedelemtől Szentjobbot. Nevéhez két fontos építkezés is köthető. Ő rendezkedett be igazán  itt, a Várad után legfontosabb környékbeli erődítményben. A várban is építkezik,... s ő az, aki a régi monostor templomát is rendbehozatja. Halála után ide temetik, reprezentatív síremléket, vörösmárvány tumbát állítanak neki. (Mikó Á.)

2010. május 24., hétfő

A Vigyázó kövek című könyvem képanyaga (28.)


Egyesületünk  szórólapja  1992-ben a Rhédey kápolna helyreállítására.

A Vigyázó kövek című könyvem képanyaga (27.)


Helyszíni szemlén a Rhédey kápolnánál 1992 nyarán

2010. május 23., vasárnap

A Vigyázó kövek című könyvem képanyaga (26.)


: A várat ma  új épületek „ostromolják”


A Vigyázó kövek című könyvem képanyaga (25.)


A védtelen templom a bástya mögött

A Vigyázó kövek című könyvem képanyaga (24.)


Ami még megmaradt...

2010. május 21., péntek

A Vigyázó kövek című könyvem képanyaga (23.)


 A helyreállított vártemplom a felszentelés előtt

A Vigyázó kövek című könyvem képanyaga (22.)


“Megtartásáért az egész kereszténység harcoljon”

2010. május 20., csütörtök

Kép és szöveg


" A várban működő intézmények igényeiknek megfelelően kerítéseket vontak mindenütt, ami szinte lehetetlenné teszi a közlekedést. és nagyon csúnya is.
Említést tesz egy hasonló épületrészről is, amelyet az AVÎNTUL vállalat használt raktárnak s az a benne felhalmozott áru miatt beomlott, maga alá temetve a benne lévő árú nagy részét, ami azóta is úgy  van ott, mint amikor beomlott az emelet. Kötelezni kellene az Avîntult, hogy hozza rendbe az általa megrongált épületet. " (részlet egy jegyzőkönyvből)

2010. május 19., szerda

A Vigyázó kövek című könyvem képanyaga (20.)

A váradi vár temploma 1990-ben. A vártemplom  belső tere

A Vigyázó kövek című könyvem képanyaga (19.)


A váradi vár temploma 1990-ben. A templomajtó,  végre elöttünk is megnyílt.  

2010. május 17., hétfő

A Vigyázó kövek című könyvem képanyaga (18.)


A vártemplom 1990-ben, amikor  sűtődének utalták ki

2010. május 16., vasárnap

A Vigyázó kövek című könyvem képanyaga (16,17.)


Az 1992-ben  helyreállított feszület az Olaszi-temető bejáratánál

-         Pálffy Jenő, Gulácsy Irén, A fekete vőlegények című nagysikerű regény szerzőjének férje  volt.
 Pálffy Jenő síremléke  egykor az Olaszi temetőben


 

2010. május 14., péntek

A Vigyázó kövek című könyvem képanyaga (15.)

A Debrecenben megünnepelt  Műemléki Világnapon Angyal László mellett,  a hazai gondokról beszélt  S.Németh Katalin.

2010. május 11., kedd

A Vigyázó kövek című könyvem képanyaga (14.)

Várad Velencei utcakép a villamos iparvasúttal

A Vigyázó kövek című könyvem egyik adata


Műemlékvédelemmel kapcsolatos írások a BIHARI NAPLÓ-ban 1990-2001 között[1]

  1. Angyal László: Az álmosd-diószegi győzelmes csata megörökítése. Vk.(Műemléki vilgnap) 1994 április 16-17.
  2. A Velencei Charta 2. pontja . Mv. 1990.IX.22.
  3. Báthori István Alapítvány Kuratoriuma.   FELHIVÁS. PM. Vk.1992. november 21-22.
  4. Bogdán Ildikó: Léteznek még csodák.  1993.
  5. Bogdán Ildikó: Mihez kell a csoda.  1993. január.
  6. Bokor András: Boldog Várad. 1992. május 18.
  7. Bolcaş Victor: Fények a váradi éjszakában (A villamosítás kezdetei városunkban).  Vk.1991.I.23.
  8. Bolcaş ,Victor: Kardok és koponyák.  PM. Vk.1992. március.
  9. Borbély Gábor: Csónak alakú fejfák az érmelléki temetőkben. MV.1990 XI:1.
  10. Borbély Gábor: Présházpincé. Mv.1990.IX.22.
  11. Borbély Gábor: Műemlék jellegű kúriák Csokalyon.  PM. Vk. 1991. június 23.
  12. Borbély Gábor: Diószeg nyomdájáról.  PM. Vk. 1992.
  13. Borbély Gábor: Egy elpusztult síremlék. Mf.
  14. Borbély Gábor: A Szent László legendáját ábrázoló középkori freskókról.  PM. 1993. július 3-4.
  15. Borbély Gábor: Kurucok emléktáblája Biharon.  PM. Vk. 1993. február 13-14.
  16. Borbély Gábor: Felsőábrány egyedülálló műemléke.  PM. Vk. 1993. szeptember.
  17. Borbély Gábor: Három „tornyok” .PM. Vk.
  18. Borbély Gábor: A szent István kápolna freskói.  PM. Vk.1995. december 5.
  19. Borbély Gábor: Kerítések és kapuk az  Érmelléken. VK.
  20. Coroiu, Nicolae: Bóné kútjától a városi vízműig (részlet egy készülő nonográfiából). Vk.1991. I.23.
  21. Dánielisz Endre: A szalontai vár.  PM. Vk. 1992.
  22. Dánielisz Endre: A nagyszalontai katolikus templom. BN. PM. Vk. 1992- november 21-22.
  23. Dérer Ferenc: Váracska a templom udvarán. PM.1993. október 2-3.
  24. Dobozy György: PHOBEUS - egy gépgyár története.  PM. Vk.  (Az írást hat folytatásban közölte a lap.)
  25. Dobozy György: Az  ÎNFRĂŢIREA története.  PM. Vk. (Az írás több folytatásban közölte a lap).
  26. Dukrét Géza: A szentjobbi vár . Vk. 
  27. Dukrét Géza: Adorján vára.  Mf. 1991.május.
  28. Dukrét Géza: Sebesvár.  PM Vk.
  29. Dukrét Géza: Sólyomkő vára. PM. Vk. 1992.október.
  30. Dukrét Géza: A fenesi Bélavár . VK. 1993. szeptember.
  31. Dukrét Géza: Micske műemlékei.  Vk. 1991. június 9.
  32. Dukrét Géza: Tamáshida tornya. PM. Vk. 1993 május 8-9
  33. Emődi János: Néhány szó műemlék templomainkról. Vk. 1991.III.30.
  34. Emődi János: Szent László középkori székesegyháza. Vk. 1991.III.7
  35. Fábián Imre: Ünnepre készítik a templomot. H. 1991. november 17.
  36. Fábián Imre: Gondolnak a várra. 1991.április 8.
  37. Fekete Attila: Újra miénk a Vártemplom.PM. Vk. 1992. május 10.
  38. (f. a.) Fekete Attila: A vártemplom újraszentelése. 1992. május 12.
  39. Fleisz Judit: A váradvelencei plébániatemplom Vk. 1993
  40. Hesz Ágnes-Márta: Séta a soron. V. 1994.február 18.
  41. Hodgyai Mátyás: Nagyvárad újjászületése a XVIII. szádban. 1995 január 21-22 (a több folytatásból álló sorozatnak  néhány műemléki vonatkozása is volt).
  42. Implon Irén: Az erdélyi műemlékek kutatója. PM. 1995. január 21-22.
  43. (M. I.). Idegen szemmel a középkori várról.1990. VII.11.
  44. --- : Kedves barátunk! KIS KALAUZ a  műemlékek és műemlékjellegű épületek, műtárgyak, falusi építészeti együttesek felmérésére.Mv.1990. VIII.18.
  45. Kordics Imre: Rómer Flóris. PM. Vk.1992.szept.20
  46. Kordics Imre: Egy hiányzó emléktábla.  PM. Vk. 1992. november 7
  47. Kordics  Imre: Körösszeg vára. PM. 1993.júl. 19-20.
  48. Kordics  Imre: Amihez nem csak a pénz hiányzik. PM. 1993. júl. 21.
  49. Kordics Imre: Sírok, sírjelek a Várad-Olaszi temetőben. PM. 1995. aug. 5-8 és        okt. 7-8 között ezzel a címmel 10 cikk jelent meg.
  50. Kordics Imre: Fugyi református temploma. PM. Vk. 1992. október 3.
  51. Kordics Imre: Biharpüspöki református temploma. PM. Vk.
  52. Kordics Imre: Albis református temploma. PM.
  53. Kordics Imre: Falfestmények a szalárdi református templomban. Hitvilág 1993 aug.28.
  54. Kordics Imre: Jákóhodos református temploma. H. 1992.december 12-13.
  55. Kordics Imre: Székelyhíd  vára.PM. Vk. 1992.  máj. 24
  56. Kordics Imre: Székelyhíd református temploma.PM. Vk.
  57. Kordics Imre: Istállónak használják a Rhédey kápolnát . VK. 1993. aug. 7
  58. Kordics Imre: Hájó műemlék temploma. VK.1993. okt. 23-24
  59. Kordics Imre: Veszélyben a pincesorok.PM.1993. szeptember 11-12.
  60. Kordics Imre: Kallodó váradi kőfaragványok. PM. 1994. február 4.
  61. Kordics Imre: Pelbárthida református temploma. PM. Vk. 1994. február 9.
  62. Kordics Imre: Már nem műemlék?.  1995. március 18-19.
  63. Kordics Imre: Építészeti örökségünket védve önazonosságunkat őrizzük. BN. 1999.július 31-augusztus 1.
  64. Kordics  Imre: Köröskisjenő református temploma.  PM. Vk.
  65. Kordics  Imre:  A nagyváradi Rómer-hagyaték. PM. 1996.jan. 20-21.
  66. Kordics  Imre: Kallódik egy szobor. PM. 1995 jan. 13.
  67. Kordics  Imre: Veszélyben egy kápolna. PM. Vk. 1998 okt.24-25.
  68. Kordics  Imre: Hegyközszentimre egykori apátsága. PM. Vk. 1999. jan. 23-24.
  69. Kordics  Imre: Honvédsírok Nagyváradon. Március Idusa .1999 márc.15.
  70. Kordics  Imre: Olaszi plébániatemplom halotti címerei. PM. 1998. júl.11-12
  71. Kordics  Imre:  Százéves a nagyváradi Múzeum. 1996.jun. 22-23.
  72. Kordics Imre:  Biztos helyen Balogh István sírköve. PM. 1999.jan. 16-17.
  73. Kordics  Imre:  Adalékok a szentjobbi vár történetéhez. PM. 1997. máj. 10-11.
  74. Kordics  Imre:  Adorjánvár romjai. PM. 1998. nov. 7-8.
  75. Kordics  Imre:  A sírkerítéseket is lopják. PM. 1997. máj. 7.
  76. Kordics  Imre:  Kár veszni hagyni a régi kúriákat. PM. 2001.júl. 21-22
  77. Kordics  Imre:  Festmények egy szószéken. PM. 2000. máj. 21.
  78. Kordics  Imre: Gyors sírkőmentés. Vk.
  79. Kordics Imre: Hegyközszentimre egykori apátsága.  Vk.
  80. Kordics  Imre: Jákóhodos műemlék harangja. Vk. 1998. okt. 24-25..
  81. K.I.(Kordics Imre). Jákóhodos műemlék temploma.Vk. 1998. okt. 24-25
  82. Kordics Imre: Az érsekapáti templomrom.PM. Vk. 2000.február 12-13.
  83. Kordics Imr: Kallódó kőfaragványok. PM. Vk. 2001.június 2-3.
  84. Lakatos Péter: Flórián, a védőszent . PM. Vk. 1993.
  85. Messzer László: A Halott város röntgenképe. PM. 1991. november 6. (Több folytatásban megjelenő cikksorozat).
  86. Messzer László: Szimpózium a várról. BN.1992. május 12.
  87. Messzer László: A harmadik emléktábla. 1992. május 19.
  88. (név nélkül). Vigyázó Kövek (A körösszegi donjonról).Vk.1994.május
  89. Pálfy Török László: Oroszlánok földjén. PM.  1994.október 15-16.

  1. Péter Zoltán: A római katolikus székesegyház. 1990 V.18.

  1. Péter Zoltán: Az egykori püspöki palota. 1990. V.26.

  1. Péter Zoltán: A kanonok-sor. 1990. V.31.

  1. Péter Zoltán: A vártemplom. 1990. VI.22.
  2. Péter Zoltán: Az egykori vármegyeháza. Mv. 1990.IX.22Péter Zoltán: A Rhédey kápolna BN.MV.1990.XI.1.

  1. Péter Zoltán: A nagyváradi Pieta szobor.Vk. 1991.II.30.
  2. Péter Zoltán: Az egykori irgalmas  rend temploma és korháza. Vk. 1991.III.30.
  3. Péter Zoltán: Az újvárosi Neológ zsidó templom. PM. Vk. 1992.
  4. Péter Zoltán: Bethlen Gábor emléktáblája. Vk.
  5. Péter Zoltán: (Cím nélkül a Kapucinus templom  melletti szoborfülkéről). Mf. 1991.
  6. Péter Zoltá: A Sas palotáról. Mf.1991.IV.5.
  7. Péter I. Zoltán: A szőllősi Szentháromság plébániatemplom.  PM. Vk. 1992. november 7.
  8. Péter Zoltán: Nagyváradi homlokzatok. Vk. 1991. július
  9. Péter Zoltán: Az egykori papnevelde. Vk. 1991. július
  10. Péter Zoltán: Az egykori görög katolikus székesegyház. H. 1991. április.
  11. Péter Zoltán: Az egykori Kováts-féle ház.Mv.1991. augusztus 25.
  12. Péter Zoltán: Műemlék figyelő ( Az Irgalmasrendi korház kapuszobrairól)
  13. Péter Zoltán: Előkerül-e az egykori belváros nyugati kőfala?  PM.Vk.1991. november 8.
  14. Péter Zoltán: A Nagyvásár tér legrégibb épülete. PM. Vk. 1991. 
  15. Péter Zoltán: A Bihar megyei közkorház. PM. Vk. 1991.Péter Zoltán: Az egykori Széchényi szálloda.  PM. Vk. 1992.
  16. Péter Zoltán: Tanácskozás a várrólPM.1992 április  12.
  17. Péter Zoltán: Nagysándor József emléktáblája.PM. Vk.
  18. Péter Zoltán: Kizöldült az egykori Zöldfa Fogadó. 1992.
  19. Péter Zoltán: Az egykori Szent Vince intézet. PM. 1991. október 13.Péter Zoltán: Kit érdekel a városkép?!  Vk. 1992. június.16.
  20. Péter Zoltán: A 420 éves Bástya. PM. Vk. 1992P.(éter) Z.(oltán): A nagyvárdi Pieta szobor. 1991. III. 30.
  21. Péter Zoltán: Az egykori irgalmas rend temploma és korháza.  1991 III.30.Péter Zoltán: Vizsgálódások a Szent László templom tatarozása kapcsán. Vk. 1991. június.
  22. Péter Zoltán: A Szent László-templom szentélyfalának rejtélye. PM. Vk. 1991. november.24.
  23. Péter Zoltán: Az Orsolya Zárda és a Szent Anna-templom. PM. Vk.1991.XI. 17.
  24. Péter Zoltán: A kapucinus templom.  Vk.1991.IX.1
  25. Péter Zoltán: A nagyváradi ortodox zsidó templom.PM. Vk.  1992.
  26. Péter Zoltán: A körös parti református templom.  Vk. 1992.
  27. Péter Zoltán: Mária menybemenetele – szobor. Vk.1992.
  28. Péter Zoltán: Szigligeti Edére emlékezve. PM. Vk. 1992. március.
  29. Péter Zoltán: A Premontrei templom. PM. Vk. 1991. VII. 21.
  30. Péter  Zoltán: A Katolikus Legényegylet egykori székháza. PM. VK. 1992.
  31. Péter Zoltán: Az egykori Szent József Intézet.PM. Vk. 1991.
  32. Péter Zotán: A Sf. Mare Mucenic Gheorghe ortodox templom.  PM. Vk. 1992
  33. Péter Zoltán: Az olaszi plébániatemplom. PM. Vk. 1992.II.9.
  34. Péter Zoltán: Az eklektikus építészet és a Rimanóczy szálló. PM.Vk. 1992.
  35. Péter Zoltán: A nagyváradi kereskedelmi csarnok. PM. Vk. 1992.
  36. Péter Zoltán: A váradi „indóház”. PM. Vk. 1992.
  37. Péter Zoltán: Esti fények a Főtéren. Vk. 1992.
  38. Péter I. Zoltán: Szent László alakja a váradi köztéri szobrászatban. BN. PM. Vk. 1992. május 8.
  39. Péter I. Zoltán: Az ortodox katedrális [ Holdas templom]. PM. Vk. 1992.
  40. Péter I. Zoltán: Volt egyszer egy szerkesztőség.PM. Vk. 1993.
  41. Péter I. Zoltán: A Körös utcai Evangélikus templom. PM. Vk. 1992.
  42. Péter I. Zoltán: A Park szálló.PM. Vk. 1992. október  31.
  43. Péter I. Zoltán: A Szigligeti Színház. PM. Vk. 1992. augusztus
  44. Péter I. Zoltán: A prefektúra székháza. PM. Vk.1992.

  1. Péter I. Zoltán: Szent László alakja a váradi köztéri szobrászatban.PM. Vk.1992. május.10.
  2. Péter I. Zoltán: A Bazár- épület. Vk. 1993.
  3. Péter I. Zoltán: Az újjáépítés kezdetei Váradon.PM. 1992. május 17.
  4. Péter I. Zoltán: Mesélő képeslapok. PM.  1992. október 3.
  5. Péter Zoltán: Mesélő képeslapok.  PM. 1992. október 10.
  6. Péter I. Zoltán: Mesélő képeslapok. PM. 1993.április 3-4.
  7. Péter I. Zoltán: Mesélő képeslapok. PM. 1993. május 8-9.
  8. Péter I. Zoltán: Mesélő képeslapok. PM 1993. augusztus 7-8.
  9. Péter I. Zoltán: Mesélő képeslapok. PM.1993. szeptember 11-12.
  10. Péter I. Zoltán: Mesélő képeslapok. PM.1993.október 2-9.
  11. Péter I. Zoltán: Mesélő képeslapok. PM. 1993.október 23-24.
  12. Péter I. Zoltán: Kolozsvári utcai lelet. Mf. dn
  13. Péter I. Zoltán: Műépítész a városi tanácsban. Pm. Vk. 1992.október
  14. (Péter I. Zoltán): Mesélő képeslapok. PM. 1993. október 2-3.
153.                       
  1. Péter I. Zoltán: Műemlékeink védelme. 1994.július 4.  Péter I. Zoltán: Az elfeledett kápolna.  H. 1995.szeptember 29.Péter I. Zoltán: Múltidéző fényképek. PM. 1997. július 19-20.p. z. . Műemlékeink. BN. PM. 1997. július 19-20.  Péter I. Zoltán: Kihalóban vannak a népi építészeti emlékek. Ha. 1998. május 4.
  2. Péter I. Zoltán: Napvilágra került Szent László kőszobra.1999.április 2.
  3. Pop, Alexandru: Váradi pillanatfelvételek. Mv. 1990.IX.22.
  4. Pop, Alexandru: Az ortodox katedrális elhelyezése. Vk. 1991.III.7.
  5. Pop, Alexandru: A régi Velence vízrajzáról.  PM. Vk.1995. X.21-22.
  6. Schneider N. Antal: Lépj csendesen! Mv. 1990. VIII.18.
  7. Schneider N. Antal: Egy 700 éves templom reneszánsza.1990.XI.1.
  8. Schneider N. Antal: Falbontás nélkül. Vk. 1991.I.22.
  9. ---: Talán vége egy templom kálváriájának. Mv. 1990.  VIII.18.
  10. S. Németh Katalin: A műemlékvédelem nemzetközi dokumentumaiból BN. Mv. 1990. VIII.18.
  11. S. Németh Katalin:  „Az ősök sírjai avatják az országot hazává.. Mv. 1990.XI,1.
  12. S. Németh Katalin: (Cím nélkül, a Kapucinus Templom melletti szoborfülke helyreállításáról). Mf. 1991.
  13. S. Németh Katalin:  Mementó a műemléki világnapra. 1992.április 22.
  14. S. Németh Katalin: Nagyvárad római katolikus templomi.(Elhangzott a könyv bemutatóján. A Bihar Megyei Műemlékvédő Egyesületben).PM. Vk. 1992.
  15. S. Németh Katalin: A Bihar Megyei Műemlékvédő Egyesület javaslatai. 1993. március 9.
  16. S. Németh Katalin: Örökségünkhöz méltóan. Vk. 1992. október 12.
  17. S. Németh Katalin: Szentté avatás a boldog Váradon BN. Pm.1992. február 2
  18. S. Németh Katalin:”Emlékek nélkül a nemzetnek híre csak árnyék” BN. 1993. március 19.
  19. S. Németh Katalin: Vég-Várad szerelmese. Vk. 1991.III.7
  20. S. Németh Katalin: Műemlékeink sorsa... Vk.(Műemléki vilgnap) 1994.április 16-17.
  21. Somogyi Imre: Eltemetett emlékmű. 1990.IX.22.
  22. Szegedi László. (Cím nélkül,.Jegyzet a Szent László  templom melletti közlekedésről)1990. június.
.
  1. Szilágyi Aladár: Öntevékenyek. 1992. nov.11
  2. Szegedi László: Az olaszi-temető sorsáról. 1993. dn.
.
  1. Szűcs László: Párbeszéd a várért. 1993. március 4
  2. Tempfli József . Ledöntött Krisztus-kereszttel kezdjük az 1992-es évet.  1992. január 3.

  1. Tőkés László-Szilágyi Aladár: Ion Mihălţan Nagyvárad Ortodox Püspöke     őkegyelmességének (Folyamodvány)  1995 június 16.
  2. Tóth Krisztina. Egyéves a Műemlékvédő Egyesület. 1991. június 11.
  3. Varga Árpád. Az egykori telegdi vár. PM. Vk. 1992. augusztus.
183.                      Varga Árpád. A mezőtelegdi református templom  PM. Vk. 1992. október


[1] A kivágott újságcikkekre nem mindig írtuk fel a megjelenés dátumát.

2010. május 10., hétfő

A Vigyázó kövek című könyvem képanyaga (13.)

A „Több szem többet lát" pályázat Emléklapja

2010. május 9., vasárnap

A Vigyázó kövek című könyvem képanyaga (12.)

A Vigyázó kövek emblémát Sólyom Lajos tervezte. Az egykori székesegyház kövei a déli várfalba építve.

2010. május 7., péntek

A Vigyázó kövek című könyvem képanyaga (11.)

A Kelet-Nyugat közölte ezt a ritka grafikát

2010. május 6., csütörtök

A BMME tagsága


A Bihar Megyei Műemlékvédő Egyesület tagsága 1990-ben

1.      Andréka István
2.      Antal Béla, tanár
3.      Ari László, tanító, Érsemjén
4.      Bartos Csilla, újságíró
5.      Bokor András, tanár, a BN főszerkesztője
6.      Bolcaş Victor, villamosmérnök
7.      Borbély Gábor, helytörténész
8.      Coroiu Nicolae, mérnök
9.      Csortán   Ferenc, építészmérnök (az Országos Műemléki Hivatal munkatársa)
10.  Cziffra Piroska, tanár
11.  Dérközi Sándor
12.  Dukrét Géza, tanár
13.  Egyed László,
14.  Emődi János, régész
15.  Emődi Tamás, restaurátor, régész
16.  Erdei Ferenc, tanító
17.  Fábián Imre, költő, folklorista
18.  Fleisz János, tanár, pártoló tag
19.  Fleisz Judit, tanár
20.  Gáspárik Attila, színművész,  Marosvásárhely,pártoló tag
21.  Gorun Gheorghe, történész
22.  Gellért Gyula, ref. esperes
23.  Gyarmati Gábor, mérnök
24.  Hessz Á. Márta, SJC testvér, tiszteletbeli tag
25.  Hermann József,
26.  Hodgyai Mátyás, tanár
27.  Implon Irén, újságíró, tiszteletbeli tag
28.  Jakabffy László, építészmérnök
29.  Jakobovits Miklós, képzőművész, pártoló tag
30.  Jakobovits Márta, képzőművész, pártoló tag
31.  Jósika Margit, orvos, pártoló tag, Nürnberg
32.  Jósika István, pártoló tag, Nürnberg
33.  Kánya Kornél,
34.  Kolozsvári N. Zsuzsa, titkárnő
35.  Kordics Imre, helytörténész
36.  Kun László, ügyvéd
37.  Lázár Éva. laboráns
38.  Lévay Ibolya,
39.  Meleg Vilmos, szíművész, pártoló tag
40.  Méder Árpád, geológus
41.  Miklós Mihály, tanár
42.  Moldovan Gheorghe, tanár, a Direct   főszerkesztője
43.  Neumann Ottó, tanár majd a BN főszerkesztő helyettese
44.  Pafka Ernő, műépítész
45.  Papp Attila, tanár, Margitta
46.  Pataki László,
47.  Péter Sándor, vízügyi mérnök
48.  Péter Zoltán, építész, helytörténész, lapszerkesztő
49.  Pintér Zsuzsanna, tanár
50.  Pop Alexandru, vegyészmérnök
51.  Sárközi Sándor,
52.  S. Németh Katalin, tanár
53.  Schneider N. Antal, tanár
54.  Săşianu Alexandru, történész, muzeológus
55.  Sólyom Lajos, szerkesztő, grafikusművész
56.  Somogyi Imre, hegesztő
57.  Szántó János, építészmérnök
58.  Szabó Arnold, építészmérnök, Nagyvárad főépítésze
59.  Szakács Jenő, tanár,
60.  Tempfli József, római katolikus püspök
61.  Tőkés László, református püspök, tiszteletbeli tag
62.  Tóth János, múzeológus
63.  Tuduka Oszkár, tanár
64.  Vaida Sergiu, szerkesztő
65.  Varga Gábor, mérnök, pártoló tag