Az athéni Dioniszosz
Színház, ahogy Bányai Sz. Katalin látta
SZOPHOKLÉSZ - ELEKTRA
A tragédia nem pusztán egy teljes cselekménynek az utánzása, hanem
félelmes és szánalmat keltő eseményeké…”
Arisztotelész
Vágyak,
kísérletek, elképzelések
Az említett kísérletezés továbbra is érdeklődésünk
homlokterében állt. Semmiképpen nem akartunk olyan darabokkal
foglalkozni, amit a Népi Alkotások Háza
repertoár ajánlatában a műkedvelőknek kínált. Igazi színházra
vágytunk és olyan műveket szerettünk
volna színre vinni, amelyeket a hivatásosos együttesek mellőztek és amelyek
alkalmasak a már megkezdett kísérletezésre, amit mi három irányba kívántunk
folytatni. Elsősorban A próbával már megkezdett színházi és játéktér
lehetőségeinek átértelmezésére, ami egyszer már sikerölt, de további folytatást
is terveztünk. Legfőképpen az foglalkoztatott, hogy miért is hanyagolják el a
hivatásos színházak az antik görög drámairodalmat, ahol szebbnél szebb
alkotások várják, hogy tetszhalott
állapotukból valaki újraélessze őket. Az antik görög drámairodalom
tragikus triászának műveit olvasgattuk és az akkor frissiben a Téka sorozatban
megjelent Arisztotelész művét, a Poétikát.
*
Mindezek
jó elmélkedési alapot nyújtottak a
színházi kísérletezés mikéntjéhez, no meg arra is, hogy eltűnődjünk
azon, hogy a rendezői üzenetet
milyen előadásmóddal, milyen
játékstílussal lehet a leghatásosabban a
nézőknek tolmácsolni. Mit mondhat, mit üzenhet egy antik görög tragédia a mai nézőnek? És ha
rendeznénk és játszanánk, hogyan, miben találnánk meg ezen
művek interpretálásának mai
színpadi nyelvét? Most, negyven év távolából visszagondolva mindezt istenkísértésnek tartjuk, pedig
munkánkat igazi siker koronázta, leszámítva egyes helyi profik fanyalgását. Sokat töprengtünk
azon, hogyan is tudnánk amatőr színpadra vinni egy olyan ókori tragédiát, ahol
már a szereplők identitása is talány a
nézőknek, mert az a görög mondakörhöz kötődik? Hogyan fogunk olyan szereplőket
találni, akik hajlandóak megtanulni a gyönyörű, de igen nehéz verses szöveget?
Vajon sikerül-e fellelkesítni őket a közel egy évesre tervezett műhelymunkában úgy, hogy nem
lankadnak el és a heti két próbanapon
pontosan megjelennek? Vajon a nézőnek, aki majd eljön az előadásra,
tudunk-e katarktikus élményt nyújtani?
Vajon a görög tragédiák közül melyikkel lehetne
sugallni a nézőknek a mi akkori közérzetünket, ami nyilván nem egyezett a kommunista párt hirdetette hurrá optimizmussal. Pedig közelgett megalakulásának 50.
évfordulója, erre minden hivatásos és műkedvelő színháznak,
színjátszónak készülnie kellett. A Népi
Alkotások Háza ez alkalomra számos
darabot ajánlott. Ezeket mi startból elvetettük és úgy döntöttünk vagy Brechtet vagy görög tragédiát fogunk játszani. Vagy
semmit. Mert végül is, mi műkedvelők vagyunk és azt játsszuk, ami
kedvünkre van.
*
A
leginkább megfelelő darab után kutatva találtunk rá egy érdekes
színháztörténeti adatra, arra, hogy a
XIX század végén Váradon a Rhédey
kertben volt Magyarország első szabadtéri
színielőadása. Ezen a nagy tragika, Jászai Mari
Szophoklész Élektra című tragédiájának címszerepét játszotta. Nosza,
mindjárt utána is néztünk, milyen is volt ez a szabadtéri előadás és utána
volt-e még Váradon valaki, aki a
tragikus sorsú görög hősnőt eljátszotta.
Későbbi Elektra előadásokra adatot nem találtunk. Ezért úgy döntöttünk, mi, az amatőrök leszünk
azok, akik az 1897-i Elektra bemutató
után Váradon újra előadjuk Szophoklész
remekművét. Csakhogy mit fognak ehhez szólni az elvtársak? Kidolgoztuk azt a
stratégiát, amivel a kisebb-nagyobb párt-aktivistákat és
kultúr-metodistákat meggyőzzük arról,
hogy , azért szeretnénk Szophoklész Élektra című művét előadni, mert ez a darab
az embereknek az ősi szabadságvágyáról szól. Szép sorjában minden fórumon
és minden elvtársnak kifejtettük és megmagyaráztuk,
hogy ebben a darabban a hősnő éppen úgy a zsarnokság ellen harcol, mint
megalakulása idején a „mi pártunk”[1] is tette. Nyilván
ügyeltünk arra, hogy tömény demagóg szólamokkal tarkítsuk a szöveget. Valójában ez egy jól átgondolt
szellemi torna volt arra, hogy felmérjük mit és hogyan lehet beadni a
klasszika-filológiában nem túl jártas politikai vezetésnek.
*
A mai korszak emberének már groteszknek
tűnhetnek azok az apró kis taktikai húzások, amelyeket akkoriban használtunk
arra, nehogy már okot adjunk a visszautasításra. Így minden saját kezűleg legépelt példányon
szerepelt az a szöveg, hogy a könyv, amiből dolgoztunk hol jelent meg. A
Magyarországról behozott könyveket ugyanis nem nézték jó szemmel. Ezért mi feltüntettük: „Ezen példány a Román Népköztársaság és a Magyar
Népköztársaság közös könyvkiadási egyezményének keretében megjelent kötet –
Szophoklész: Antigoné - Élektra -
alapján készült.
Egy másik, Arisztophanész tollára illő sztori
az volt, amikor az egyik óvatos főelvtársat
győztük meg. Hallgatta, hallgatta
a mi szövegelésünket, aztán egyszer csak megvilágosodott és megkérdezte: Mikor
írták ezt az Elektrát? Mire mi megmondtuk, hogy 2500 éve. Na jó, akkor
mehet, mondta ő. Kiült arcára a
megnyugvás, hogy ezt az adatot ő is döntő érvként használhatja, ha
netán még feljebbről elővennék, hogy miért engedélyezett ilyen darabot a
pártévfordulóra.
*
Nagyon valószínű, hogy ha a döntési helyzetben lévő elvtársak már
olvashatták volna Zoe Dumitrescu-Buşulenga Szophoklész és az emberi lét című könyvét, aligha
engedélyezik a mi előadásunkat. Mert abból nagyon is kiderül, hogy Szophoklész valóban a mi kortársunk és a
gyászában kérlelhetetlen Elektra nem
mentes a fennálló rend megbuktatásának
szándékától, folyamatosan és megátalkodottan szembeszáll a hatalommal és
bosszút fórral az uralkodó ellen.
*
Szophoklész művéhez való ragaszkodásunkat csak fokozta mindaz,
amit Péchy Blankának Jászai Mariról
szóló könyvében olvastunk arról, hogy a Nagyasszony miként viszonyult ehhez a
darabhoz. Az egyik levelében írt
sorai meggyőztek arról, hogy ennek a
darabnak az előadása minden színház próbaköve. Elektra szerepe
pedig minden
színésznő szerepálma: „Ha véletlenül kalap van a fején, vegye le, mikor ezt
a szót kiejti !Elektra! Óh, édes drága szerelmem, Elektra! Soha senkit és
semmit nem szerettem úgy, mint most Elektrát! És ha bele nem halok, - hát
színésznővé tesz. Ez a szerep a véremmel táplálkozik, mióta tanulom, az én
szívem dobog a mellében s az enyém az övé”.(Jászai Mari. 1944. 229.). E
gondolatok kétségtelenül
megtermékenyítették mind a rendező, mind pedig a címszereplő munkáját.
Ugyanakkor a fent idézet szavak ráébresztettek arra, hogy a színészi
játéknak a lélektani realizmusként hirdetett egyik alapelvét, a szereppel való azonosulást
Jászai már Sztányiszlávszkij előtt
megfogalmazta.
*
Az értelmező próbákra készülődve
utánanéztünk az Elektra téma
feldolgozásainak. Több mint harminc
drámaíró és filmrendező dolgozta
fel ezt a motívumot. Valamennyi alkotó a
saját kora szellemével összhangban fogalmazta meg üzenetét. A szophoklészi gondolatokhoz mi a M.
Kakoiannisz rendezte Elektra filmet találtuk a leghűségesebbnek. O`Neill
Amerikai Elektra című darabjánk a pszichoanalizisre alapozó szellemiségét már
kissé elavultnak éreztük, mert a pszichotikus hősök nélkülözik az antik pátosz
fenségességét.
Megegyeztünk abban is, hogy a Budapesti
Nemzeti Színházban egykor látott Gyurkó
László darab, a Szerelmem, Élektra,
noha jó előadás volt, olyan aktualizáló hangsúlyokkal tűzdelték
meg, amelyek az 1956 utáni magyar politikai élet tételeinek helyességét
kívánták a nézőknek bizonygatni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése