Szerepek, szereplők,
jegyzetek
Az előadás
előkészítésének próbafolyamatáról rendezőnk
egykor a Bukarestben megjelenő Művelődés című folyóirat hasábjain így írt.
„Az előre megtervezett és
jól átgondolt próba-beosztás meghozta a várt eredményt. Ahogy a szereplők
elmélyültek a darab problematikájában, átérezték ma is aktuális mondanivalóját,
megértették saját feladatukat a darabban, úgy nőtt a lelkesedés, csiszolódott,
érett az előadás is. Heti próbaidőnk 8-10 óra volt, s ha sikerült a különböző
munkaterületeken dolgozó szereplők szabad idejét összehangolni, ennél több is.
Hogy ellensúlyozzam az esetleges visszhangtalanságot, igyekeztem kialakítani,
elmélyíteni a játék szeretetét. Meg akartam értetni, nemcsak azért játszunk,
hogy 80-100 embert szórakoztassunk, hanem magunkat is képezzük, amikor
alkalmazkodunk a színpad szép, de szigorú világához, következetes fegyelméhez.
Az előadás színpadi
keretének megteremtése nem okozott különösebb nehézséget, hiszen a keretjáték
színhelye maga is egy színpad. A bemutatott amerikai munkás-színjátszó csoport
próbái egy színpadon zajlanak le. A cselekmény színhelye szerint tehát színház
a színházban. Nem volt szükségünk a színjátszó csoportok számára oly nehezen
beszerezhető kosztümökre, díszletekre, mindenki saját utcai ruhájában játszott.
A mintegy két hónapot tartó
próbaidőszakot követő előadás kitűnően sikerült. ...
A
csoport megmaradásának előfeltétele a megfelelő darab. De mi legyen az új
darab? Azt hiszem, az ilyen műhely-jellegű színjátszó csoport alkalmas a hazai
dráma termékeinek színrevitelére. Az a gondolat foglalkoztat, hogy ha már
színházaink olyan mostohán bánnak a hazai szerzőkkel, miért ne lehetne egy-egy
magasabb színvonalon játszó műkedvelő csoport a szószólójuk. Közismert tény,
hogy világszerte a hivatásos színházak mellett számos amatőr együttes is
működik. Gondolok például a New York-i Off- vagy Off-Off Broadway merészen
kísérletező, a legtöbbször műkedvelő színészekből verbuvált csoportjaira, vagy
közelebbi példát említve, a lengyelországi pinceszínházakra. Talán ezen az úton
el lehetne kerülni az alkalomszerűséget, a ripacskodásba fúló műkedvelést. Nem hiszem, hogy igazuk lenne azoknak a
vészkiáltásoknak, amelyek fölöslegesnek tartják a műkedvelő színjátszást. ...
Sokszor megfigyeltem, hogy az emberek többségében rendkívül erős vágy él a
cselekvő művelődésre, csak meg kell találni az utat hozzájuk Hiszem, hogy
legalább népes a színjátszást kedvelők tábora, ... akik színházkedvelő, értő és
a színjátszást maguk módján értékesen művelő emberekké lesznek.”(Gáll Ernő, Művelődés).
*
Mi A próbát úgy fogtuk fel, hogy
az egy játékos színházi kísérlet, ami egyaránt magában hordozza a sikernek és a
bukásnak a lehetőségét is. Persze, számtalan vitánk volt a színházi kísérletek
céljáról és lehetséges módozatairól. Egy dologban valamennyien egyetértettünk
és ez abban a meggyőződésben fogalmazódott meg, hogy minden olyan színházi
kísérlet, stílus vagy játékmód, ami akár egyetlen pillanatra is lemond a néző „érzelmi fertőzéséről”, az
halálra van ítélve. Mert a színház lényege örökre a katarzis marad. Sokszínű, a
néző lelki világát megérintő, megrázó és megtisztító érzelmek nélkül nem volt,
nincs és nem is lesz igazi színház, és még kevésbé igazi műkedvelés. Ez az érzelmi sokszínűség vonatkoztatható az
emberi érzelmek minden válfajára: az esztétikai, az intellektuális és a morális
érzelmekre. Ezeknek együtt kell hatniuk a színházi előadás során. Ezt szolgálta
A próbához választott kísérőzene is, A.L. Dvorák Új világ szimfóniájának
részletei.
*
A darabnak ez a fő érzelmi vonulata pontosan utal arra a szerepalkotási
folyamatra is, amit a múlt század harmincas éveiben a moszkvai színészképzésben
vagy az Egyesült Államokban a Yale Egyetemen az asszociációs pszichológia
szerepéről tanítottak. A nagyjelenet arra a pszichikai folyamatra épül, hogy az
egykor átélt képzetek és érzelmek emlékképei feltételes kapcsolat vagy rejtett
lenyomatként megmaradnak a személyiség lelki világában. Ezek az emléknyomok a
későbbiek során felidézhetőek. Ezáltal az egykor átélt élethelyzetek érzelmei
bármikor újra átélhetőek lesznek, ha újra hasonló élethelyzetekbe kerülünk.
Ezáltal a színész a saját egyéni életének élményanyagát bármikor újraélheti egy
hasonló színpadi helyzetben. Így teheti hitelessé a szerepét. Ez a
Sztaniszlavszkij általa kikísérletezett
szerepmegformálási módszer a lélektani realizmusnak egyik alappillére.
*
Együttesünk
működésének hat év alatt többen is megfordultak körünkben. Volt akit a színház
szeretette és a szereplési vágy vonzott oda, volt akit a társkeresés vagy a
baráti társaság vonzott. A történelmi hűség kedvéért, kiegészítjük az egykori
interjúban elhangzottakat és elmondjuk, hogy együttesünkben - akkor és
későbbiekben is- kik voltak a „játszó
személyek” és az előadások kivitelezésében és lebonyolításában nem látványos,
de nélkülözhetetlen munkát végző személyek A tagok között számos magasan
képzett értelmiségi volt akik - az akkor még öt éves- egyetemi végzettséggel
bírtak. Heten a Babes-Bolyai Tudományegyetemen szereztünk
bölcsész-diplomát: Lukács Salamon pszicho-pedagógia szakot végzett és
logopédus, S. Németh Katalin egyetemes történelem, Schneider N. Antal
pszicho-pedagógia, magyar nyelv és irodalom szakos tanárokként keresték a
kenyerüket. Szilágyi Aladár filozófia szakot végzett, de „klerikális
származása” miatt tanárként nem dolgozhatott. Oláh Ferenc magyar nyelv és
irodalom szakos végzettséggel, a
Nagyváradi Municípiumi Művelődés- és Művészetügyi Bizottság felügyelője volt, az egyetlen magyar szakos tanár Nagyváradon, aki éppen a
műkedvelő együttesünk működésének éveiben szerzett magyar nyelvészetből doktori
címet. Sz. Kovács István, román-francia szakos tanári diplomával a színház
irodalmi referense volt. Mike Csaba a „hangmérnökünk” ugyancsak a BBTE-t, míg
Balázs Ferenc a tanárképző főiskolát végezte Marosvásárhelyen. De volt köztünk
olyan is, aki Moszkvában szakosította magát a műépítészetre, ő Kiss István
vezette a múzeummá átalakított barokk
palotának a restaurációs munkálatait. Nosz Anna és Bóné Lia orvosi
asszisztensek voltak. Nyerges Katalin
bábszínész. Hajek Ferenc és Hájek Péter, Meer
András, Csuha Katalin és Pusztai Edit, Nagy Magdolna, Jancsó Sándor
középiskolás diákok. Külön csoportba sorolhatnánk együttesünknek
amatőr képzőművész tagjait, akik a színjátszás mellett az előadások
díszleteiről, kosztümjeiről gondoskodtak. Tolnai Tibor, csoportunknak mindvégig sikeres
díszlettervezője volt, de ha úgy adódott, szerepet is vállalt. Ő tervezte és kivitelezte a Szecsuáni jó ember kemény
maszkjait. Bányai Katalin bár akkor már magas képesítésű nyomdai alkalmazott volt,
művészi ambícióit a plakátok és műsorfüzetek tervezésében élte ki. Leprich
Ilonával együtt tervezője és kivitelezője volt az Elektra című előadás
kosztümjeinek. Ugyanakkor mindketten a női karban is szerepet vállaltak. A
súgás igen hálátlan feladatát Szilágyi Márta majd Ghingáz Ilona látta el. És
ott volt az időnként valakinek a szerepébe is beugró ügyelőnk, a nagyváradi
színjátszás szerelmese, Nagyváradi Szűcs Mihály, aki „civilben” az egyik
főutcai üzlet vezetőjeként kereste a mindennapit. Később együttesünkhöz számos
lelkes fiatal csatlakozott, hiszen a Szecsuáni jóember népes szereplőgárdát
igényelt. És jött Almássy Gyöngyvér és Tóth Márta orvos-asszisztensek, Bartalis
Antal, Bartalis László, Bényei Antal Pásztai Annamária bábszínészek,
Csehik-Szentmilkossy József, Garay István, Hunyadi László, Kovács Károly,
Valkay Róbert, és a nagyszerű zenészek Jancsó Sándor és Cosma Mircea.
*
Az intézmény vezetői
is folyamatosan változtak. Kezdetben Varga Lajos igazgatta kultúrházat, követte
őt Cuibuş Ioan mellettük kulturális metodista Constanţa Dumbrava volt.
*
A Próba bemutatójára a
Fáklyában O. F. ( Oláh Ferenc) a következő jegyzettel hívta meg a város
nagyérdemű publikumát.
„A Próba” igazi próbája
Korábban egy interjú kapcsán
az olvasóközönség már tudomást szerzett arról, hogy a várad városi kultúrház
magyar nyelvű színjátszó csoportja, Gáll Ernő színművész irányításával, Albert
Maltz: A próba című egyfelvonásosával készül az I. L. Caragiale
színjátszófesztiválra. Azóta a darab előadásra kész, és ma, szombaton (június
15-én este 7-kor) lesz „A próba” igazi próbája. Igazi próbája, mondom, mert
minden nemes igyekezetünk, lelkesedésünk – próbálkozásunk, csak akkor kap
értelmet, ha az valóban visszhangra talál. Ha a szép, igaz igék szeretete, vagy
a kíváncsiság, vagy az ismeretség és jóbaráti viszony, vagy akármi más, oly
vonzerőt gyakorol, hogy megtelik a terem.
S nem titkoljuk, számítunk
is erre.
Albert Maltz darabja
szerkezeti felépítésénél fogva elüt ugyan a megszokott színművektől
cselekményét pantomim jelenetek színezik, meg-megszakítja egy-egy spontán,
igazi próba-hangulat, de anélkül, hogy ez töredezetté tenné, vagy akadályozná
az előadás gördülékenységét. Érdekes, modern feldolgozás – és megrázó, nagyon
aktuális mondanivalót hordoz. Hogy a látszólag felszínes, szélsőséges csélcsap
fiatalság egy adott pillanatban harcos melléállásra – kiállásra is képes. S ha
ehhez még hozzátesszük, hogy a történet Amerikában játszódik, ahol – a
közelmúlt eseményei tanúsága szerint –, a demokrácia, az emberi szabadság ellen
a legádázabb hadjárat folyik – talán mindent elárultunk a darabról.
Az együttes? Lelkes kis
gárda. Diákok, tanárok, munkások – kisebb-nagyobb színpadi jártassággal
rendelkező fiatalok. Név szerint: Schneider Antal, Németh Katalin, Lukács
Salamon, Hájek Ferenc, Nosz Anna, Pusztai Edit, Meer András, Oláh Ferenc,
Tolnai Tibor, Csuha Katalin, Boné Lia, Kiss István, Hájek Péter és Balázs
Ferenc.
És végül csak annyit:
mindnyájan várakozva tekintünk a nagy próba elé. Valahányszor szóba került,
önmagunkra és a közönségre gondolva, így biztatgattuk egymást: reméljük nem
fogunk csalódást okozni. De ezt bizonyítsa az előadás.
A bemutatón jelen volt a bukaresti Előre belső
munkatársa Bölöni Sándor is, aki később a váradi színház irodalmi titkára lett.
Mint dramaturg és műfordító szellemi motorja volt a váradi művelődési
életnek. A Nagyváradi Népi Egyetem keretei között olyan rangos fórumot
szervezett, mint az Irodalmi Kerekasztal. A bemutatóról Bölöni így számolt be a
Bukarestben megjelenő napilapban.
Műkedvelők dicsérete
Egy
nagyváradi előadás margójára
Megérte-e ? Nem tudom,
fölmerült-e ez a kérdés a nagyváradi műkedvelőkben, akik néhány nappal ezelőtt
bemutatták A próbát – Albert Maltznak ezt az aktuális mondanivalótól s
szenvedélytől fűtött, humanizmus és demokrácia ügyében állást foglaló, s
formailag is érdekes kórusra és pantomimra épített modern egyfelvonásos
drámáját. Nos, ha fölmerült bennünk a kérdés, akkor ez azért van, mert a
bemutatkozásnál a váradi kultúrház nem túl nagy előadótermét félig sem töltötte
meg a közönség, így hát műsor végén bármilyen lelkesen is röppent fel a taps,
egy-kettőre a földhöz huppant, mint az apró verébfióka. A verébfiók-tapsnak
több oka is lehet. Gondolok például a nyárra, mely csak a könnyűzenét kíméli,
de uborkaszezonnal fenyegeti egy ilyen strand-kedvelő városban az este hét óra
után kezdődő „rágósabb" műsorokat is. Sokhetes munkájuk mégis elégtételt
hozott számukra, ötven-hatvan embernek művészi élményt nyújtottak, s különben
is, a műkedvelés az önművelés eszköze, nemcsak másnak, magának is örömet szerez
vele az ember. De bármit is gondoltak A próbát előadó műkedvelők, tény az, hogy
az újjáalakult magyar nyelvű színjátszó csoport a műkedvelésnek egy magasabb
szintjét érte el ezzel az előadással, s mert tagjai lelkesedéssel és odaadással
kérnek szerény de nem jelentéktelen részt a szocialista tömegműveltség
ápolásából : megérdemlik a figyelmet és bizalmat.
...
Gáli Ernő színművész szerepe
sem hálátlan: ő irányítja a csoportot.
Megjegyzendő, hogy
mindannyiuk tarisznyájában-aktatáskájában ott van a művészetszeretet.
Az a hír járja, hogy
szeptember végén, az új, és remélhetőleg ezúttal teljes évadban ősbemutatóval:
Kocsis István Megszámláltatott fák című darabjával lépnek a közönség elé.
Bölöni Sándor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése