A nem várt Messiások.
Ezt meg kell nézzük, mondta a feleségem, amikor augusztusban először olvastuk a Reggeli Újságban a Messiások című tárlat reklámját. Az illusztráló üvegfestményért ki is vágta a cikket és őrizgeti, mint ahogy máig őrzi Kondor Béla Pléhkrisztusát, ami néhány évvel ezelőtt a Keresztény Szó címlapján jelent meg. Mint a legtöbb embernek, nekünk is van egy Messiás képünk, amit évről-évre gazdagítunk innen-onnan összerakott képekből, versekből, vagy éppen prózai alkotásokból. A kiállítás címváltozata A nyugati ember és a megváltás gondolata már arra provokált, hogy felidézzük magunkban a 19. század magyar irodalmából a Ma született a Messiás című Reviczky verset és elképzeljük vajon mi van másként ma. Tévedett vajon Dosztojevszkij, amikor azt mondta, hogy a „szépség fogja megváltani a világot”? Aztán Bulgakov jut az eszünkbe A Mester és Margarita Josuaja. Egyre csak az a fogalomkör foglalkoztat, ami a Messiás eljöveteléhez köthető, ami minden időben és történelmi korban a Megváltás gondolatával szorosan összefügg: a Várakozás, a Bűnhődés és a bűntől való szabadulás, a Test és a Lélek megtisztulása és Hitbéli felmagasztalódása. Időnként feltűnik bennünk a Godot-ra várva két csavargója, Vladimir és Estragon. E két XX. századi figura, akik semmiben sem különböznek a kétezer év előtti Messiásra váróktól. De időnként emlegetjük Haydn A Megváltó utolsó hét szava a kereszten vagy a modern Jézus Krisztus szupersztár rockopera egyik vagy másik zenei motívumát is. Folyamatos az ösztönzés, hogy elmenjünk Debrecenbe.
*
A messiás témának felvillanó irodalmi és zenei vonulatai kellően megalapozzák bennünk a várható esztétikai és intellektuális élményt, amit a sajtó reklámszlogenjei: a Megrendítő, Felkavaró, Felemelő, egyre csak erősítenek. Menjünk a MODEMBE.
*
El kéne olvasni mit írnak a szakértők, a művészettörténészek, kritikusok. Vagy mégse? Menjünk inkább mindenfajta kölcsönzött prekoncepció nélkül? Hányszor méltatlankodtunk amiatt, hogy egy „szakértő” véleménye még akkor is hat, és befolyásolja a befogadót, ha a látogató ezt nem kívánja, mert szeretné önállóan megfogalmazni és megalkotni a véleményét. Eldöntjük, a tárlatról nem olvasunk el egyetlen kritikát, méltatást sem, csak a kiállítás honlapját. Majd utána.
*
És olvasom a honlapot, persze a jegyárakat, mert nem mindegy mennyi pénzt kell váltani. Kinézem a nyugdíjas jegyet, 1500 Ft. Azt írja, ezt igazolni kell. No de mivel? E-mailt küldök a Modemnek és megkérdezem elfogadják-e a Magyar igazolványt? Nem válaszolnak. Pár nap múlva újabb e-mail. Az visszajön. Lemondunk az útról. A Reggeli Újságban aztán újra megjelenik a reklám, újra elolvasom a honlapot és látom, hogy 65 év felett csak 300 Ft a belépődíj. Akkor megyünk. Elvégre ha a bérelt kocsi és a belépő árát számolom, akkor se sokkal több, mint annak a Salvador Dali képnek a posztere, amit Nürnbergben vásároltunk és amit a jelenkor leghatásosabb Messiás ábrázolásának tartunk, mert a föld fölé felmagasztosuló kozmikus dimenzióban ábrázolja a keresztre feszített Megváltót. Vajon melyik változatát látom majd?
*
Szerettük volna elkapni Heller Ágnes tárlatvezetését. Az élmény lett volna. Igaz, döntően befolyásolna kiváló szelleme, az biztos iránytű nekünk. Ám erről lekéstünk.
*
Szóval vártuk, már nagyon vártuk a Messiásokat. Egy kicsit ugyan zavart ez a többes szám, mert végül is hány Messiásra várt a zsidó nép és hány Messiás hozta el a Megváltást nekünk, keresztényeknek? No de ez már eszkatológia, amiről egy képzőművészeti tárlat kapcsán nem érdemes vitázni. Vagy mégis érdemes lenne, hiszen ott bujkál a képek gondolati hátterében.
*
Minden gond és igazolvány nélkül megkapjuk a nekünk járó jegyet. Szeretnénk venni egy katalógust. Nincs. Még egy szerencsétlen leporellót vagy árva szórólapot sem tudnak adni. Máshoz van szórólap, ehhez a tárlathoz semmi. Hát mégsem olyan fontos ez a MODEM-nek? Állítólag volt szórólap, de elfogyott. Kár, hogy nem hoztam, fényképezőgépet, csak egy apró papírfecnit találok a zsebemben, 32 név és kép címére elegendő.
*
A Torinói lepel másolata fogad az első teremben, előtte egy szobor, a lepel megtestesült lenyomata. Ettől az ember – joggal - arra gondol, hogy milyen eredeti ötlet a Krisztusnak tulajdonított halotti lepelből kibontani a Messiások további képeit. Ám hamar rájön, hogy tévedett. A drámai felvezetést továbbrejti a lepel és más irányú bonyodalomszövés következik. A Milyen test adatott nekünk című felvonás, aminek a Messianizmushoz kevés köze van. Ez itt, kérem, a Brechti epikus színház világa, ahol a díszleteket Picasso, Dali, no meg számomra kevéssé ismert vagy ismeretlen alkotók képsorai teszik látvánnyá. De egyik sem ad olyan esztétikai élményt, mint ha Tulp doktor anatómiáját nézegetném egy albumban. Esetleg szemlélhetem a szépséges női test röntgenképén a látszat és a lényeg párhuzamát s azt, hogy miként halad az „örök anyag” a „belek alagutjain.” De ezt József Attila az Ódában szebben megfogalmazta, mint itt ezek a képírók.
*
A kiállítás második része A halott ember arról győz meg, hogy itt valójában a Messiások cím csak egy gyűjtőfogalom a kiállítást szervezőknek. Eszköz arra, hogy egy tálba apríthassák a különböző emberábrázolások szeleteit, leöntve azt a saját narratívával. Itt a hullaházi „végterméket” és a felbomló emberi test képi világát kellene nekünk a Megváltás gondolatával összekötni. Mert ugye, „a mai nyugati embernek...” esztétikai élményt nyújthat egy vasketrecben, a kipreparált és formalinban tartósított agyvelő s a függöny mögött meg a fluoreszkáló baktériumoktól megtámadott felbomló gipszfejek képe. Nézem a papíromat, kinek is írtam fel itt a nevét? Arnulf Reiner, Marlene Dumas és Andres Serrano, a Hullaházas. Leülünk és morfondírozunk egy sort azon, hogy vajon a sokkoló test ábrázolások mellett, lesznek-e itt az emberi lélekre utaló képek is, vagy annak nincs köze a Messiásokhoz? Azt olvastam a kiáltás honlapján, hogy „A halál a modern ember metafizikai szenvedésének állandó viszonyítási pontja, amiről mindazonáltal sokszor kényelmetlen gondolkodni. A kiállításon szereplő művek mindezt a megváltás szempontjából jelenítik meg.” Ez itt nem igaz, sem teológiai, sem világi, sem korboncnoki szempontból. Igaz viszont, hogy az emberi lélekről, a lelki megváltásról nehéz olyan képet rajzolni, festeni, akcionálni, performálni, instalálni, hogy annak megrázó üzenete száj-, szem- vagy „szívbevágó” legyen.
*
A történelem ígérete a harmadik kiállítás, ami Messiások cím alatt felrémlik előttünk. Itt a szervezők saját szellemi csapdájukba estek, mert a számukra hozzáférhető anyaghoz gyártottak teóriát mondván: „Az itt szereplő művek témája a társadalmi megváltással kecsegtető eszmerendszerek, a politikai ideológiák mögé bújó társadalmi igazságtalanságok és a diktatúrák politikai vezetői – a hamis messiások”. Az alkotások viszont nem a hamis messiásokról, hanem az őket követő plebszről üzennek. Szervátiusz Tibor zseniális Dózsa szobra lett itt a „hamis messiások” központi figurája, de nem találkozunk sem a régebbi sem az újabb messianisztikus „eszmerendszerek” egyetlen kiötlőjével sem. Pedig az új és a jelenkor hemzseg tőlük. Itt lett volna helye a terrorizmusnak, pénznek, a gazdagságnak és az ezt ellenpontozó nyomornak, ami az egész világon megváltásra Messiásra, messiásokra vár.
*
A negyedik rész, pontosabban a negyedik kiállítás A megváltás keresztje címet viseli. Ez a keresztény embert még akkor is visszafogottságra készteti, ha úgy látja a megfeszített Krisztus keresztáldozatának megváltó szelleme a legkevésbé van itt jelen. Mert nem ezt a „megváltást” várta egy 3 órás tárlatlátogatás végén. Sem a katharzist, sem a messiás-sokkot nem érzi a lelkében és meg sem botránkozik a vizeletben ázó feszületen, mert azonnal egy Reményik verset parafrazálva mondja: Jézus a Piss Christben is Jézus marad. Enyhén fáradtan és kiábrándultan már csak mosolyogni tud azon, hogy az inox szárnyas oltár olyan, mintha pondrók másznának rajta, meg benne. Neki ez semmit sem mond. Nem felkavaró, nem megrendítő, és nem felemelő.
*
A MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ statisztikusai kedvéért közlöm, hogy mindezt elgondolta és papírra vetette két művészetkedvelő látogató, „65 év feletti EU polgárok” Nagyváradról. Név szerint
S. Németh Katalin és Schneider N. Antal
Az írás a Reggeli Újság mai számában jelent meg.
A vársánc